A pénteki buli után kicsit kókadtan, de annál nagyobb lelkesedéssel indult kicsiny csapatunk meghódítani a nagy Poznant. Eleinte fogalmunk nem volt, hogy mit fogunk ott csinálni, hallottuk, hogy nagyon szép város, úgyhogy felültünk a vonatra és odazötyögtünk (majdnem 3 óra volt). A vonaton akinek volt, felütötte a kis könyvét Lengyelországról, kikereste Poznant, és megnézte mit érdemes csinálni.

Szépen megérkeztünk a városba, ott álltunk egy kb. 6x6 centiméteres óváros térképpel a kezünkben (az én könyvemben volt mellesleg), és gondolkoztunk, hogy akkor most merre is kéne mennünk :-) Kiegészítő információ: a fiúk nem voltak hajlandóak buszra szállni, így egész nap gyalogoltunk, még Torunban is gyalog mentünk a vasútállomásra, pedig az bő fél óra... De sebaj, kemények voltunk :-)

Visszatérve a történethez, minden nagyobb baki nélkül eljutottunk a poznani piactérre, ami tényleg nagyon szép, hasonlóak a házak, mint Gdanskban, keskenyek és nagyon színesek. Látnivalók: van jócskán templom, amit megnézhetsz, többek között itt láttam eddigi életem során a legdíszesebb templomot, ami egyáltalán nem tetszett. Aztán megnézhetsz még rengeteg múzeumot, amik közül mi egyedül a Hangszer Múzeumba akartunk elmenni, de amikor odaértünk áramszünet miatt zárva volt... A város fő nevezetessége a piactér, ahol ezek a nagyon színes házak állnak, van ott jó nagy bazár, meg szökőkút mind a 4 sarkában és kb ennyi. És amiről csak este szereztünk tudomást: itt található a hatalmas Lech sörgyár, amit persze meg lehet látogatni (a fiúk miután ezt meghallották óriási letargiába estek, mert mire megtudtuk, már zárva volt)

Az árak jócskán a toruni tarifák felett mozognak, majdnem a kétszereséért ebédeltem, mint szoktam, pedig sokáig kerestük a helyet, ahol talán valami olcsóbbat találunk, de nem jött össze.

Összességében Poznan messze nem olyan jó, mint amit az árak sugallnak. Éjfél körül hullafáradtan érkeztünk Torunba, és baktatván vissza a koliba életünkben először megpillantottuk a várost a Visztula másik oldaláról (arrafelé nemigen van dolgunk, ezért nem láttuk még). Egyszerűen elállt a lélegzetem, amikor megláttam. Az egyik holland srác pedig tökéletesen megfogalmazta az érzéseimet amikor azt mondta, egész nap Poznanban voltunk, de ha valaki megkérdezi, mi volt a nap legszebb pillanata, akkor azt mondanám, hogy amikor megláttam éjjel Torunt. Úgy éreztük, hazaértünk. Torunba. Cseppet sem érzem már magam kívülálllónak, az enyém minden kis zugával együtt.

Természetesen azért a másik otthonom is hiányzik már, ma megvettem a vonatjegyet, reszkessetek fiúk, akik a környékemen lesztek szombaton, cipelhetitek a bazinagy bőröndömet :-)