2012.02.20.
22:18

Írta: kovanita

Egy nap a semmittevés kellős közepén

Az utóbbi napokban néhányszor kicsit kétségbeestem, hogy mi a fenét fogunk itt kezdeni magunkkal, se órákra járni nem kell (hetente 3-4-szer), se munka, se programok, se semmi, egész nap esett a hó vagy az eső, így még kimozdulni sem nagyon lehetett. Elsőre persze ez remekül hangzik, de maximum néhány hát után halálosan megunja az ember. Szerencsére eme sötét gondolatokat a mai nap tökéletesen elűzte, az első pillanatától az utolsóig tökéletes volt!!!! :)

Reggel arra ébredtem, hogy süt be a nap az ablakon, felkeltem, bekapcsoltam a nosza-nosza dalt :), azután megettem egy pohár almás tejet müzlivel (itt jegyezném meg, hogy a havi tejadagomat egy alkalommal, egy pohár kakaó keretein belül szoktam elfogyasztani, de itt, köszönhetően az isteni tejtermékeknek, például az almadarabos tejnek, 2 nap alatt megiszom a literes dobozt). Szóval ez tökéletes indulás volt. Utána egész délelőtt szállást kerestem Wroclawban, mert a torunból ismert francia barátnőmmel, Eglantine-nal oda fogunk majd elmenni hamarosan.

Délben aztán Biankával lementünk a boltba, ahol vettünk cuccokat az ebédhez és egy vízforralót (végre), majd visszaérve kb 1 órás pepecselés után elkészült a sült csirkemell krumplipürével és reszelt répás-kukorica salátával :) Fenséges, fenomális, csodálatos... Az ízek orgiája :)

Délután pedig kisebb bolyongás után (igazából nem kisebb, alig találtunk oda) megérkeztünk a hatalmas plázába, és jobb dolgunk nem lévén bejártunk minden boltot (drogériát, ruhaboltot, cipő és táskaüzletet, élelmiszerboltot, mindent). Találtunk egy "alma" nevű fantasztikus helyet, ahol prémium kategóriás élelmiszerek vannak a világ minden tájáról, gyönyörűen ízlésesen van berendezve az egész nagy bolt, tudsz venni olasz tésztát, spanyol tortillát, kínai rizspálinkát, de vannak afrikai sőt még ausztráliai italok is, és persze ne feledkezzünk meg az egri bikavérről, vagy a tokaji aszúról sem. A csokikat meg inkább nem is mondom :) Egyszóval tele van olyan dolgokkal, amiket nem veszel meg minden nap, sőt, akkor sem magadnak, inkább csak ajándékba. (Persze az olaszok biztos ott fogják venni az alapanyagot a kajájukhoz, mert nem nagyon tudnak meglenni eredeti olasz termékek nélkül.) Szóval mi itt Biankával beruháztunk egy kis sörre: én mézeset vettem, ő pedig gyömbéreset, amit azután itthon el is szopogattunk.

Visszaérve Marco főzött nekünk (természetesen eredeti olasz cuccokból) vacsorát: szalonnás, paradicsomos, parmezános tésztát, hú de jó volt. Mellettünk ettek a négerek valami borzalmat, kézzel!!!!!! Olyan volt az állaga a sárgás trutymónak, mint a krumplipüré és te jóó ég, kézzel ették. Undorító. Ezek az emberek undorítóak, nem mossák el maguk után az edényeket, ott álllnak egymás hegyén-hátán a konyhában, tök büdös van tőlük, pfuj. Evés közben mondták, hogy jövő héten hazamennek, és majd csak kb 3 hét múlva jönnek vissza, Marco oda is súgta nekem később, hogy "hallottad, hogy elmennek? ezaz!"

Holnap pedig kezdődnek a lengyel órák, és este party lesz :)

És még mindig a nosza-nosza jár a fejemben... (https://www.youtube.com/watch?v=hcm55lU9knw&list=FLI6jDdtGtERjlDoGmUHq4xg&index=2&feature=plpp_video)

Nosza, tegyük el magunkat holnapra. Puszi haza!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://anitavilaggamegy.blog.hu/api/trackback/id/tr714150313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovanita 2012.02.20. 22:39:20

Bocsi, akinek nem válaszoltam eddig az emailjére, ne haragudjatok, igyekszem szép lassan bepótolni a lemaradást. Addig is mindenki gondolkodjon rajta, hogy mikor jön hozzám!

Skolasztika 2012.02.21. 21:17:04

Jajj, azaz alma úgylátom e napod slágere lett :))) itthonis a tavasz,mintha akarna már jönni. Fagyosmégaföld. De olvadmár! lesz majd rügy az almafán, el is fagy kicsit, de azt mondják,ami túl éli a májust az erős lesz és be is érik szépen... :))) puszi
süti beállítások módosítása